Review of The Virgin Suicides (2000) by Gergely K — 27 Jun 2010

Sofia Coppola elsÅ? nagyjátékfilmje, hamisítatlan nÅ?i mozi. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak nÅ?k számára készült produkció, amely a férfi nézÅ?ket hajszolja öngyilkosságba, nem.

A rendezÅ?nÅ? olyan érzelmeket tár föl, amelyekre csak nÅ?k képesek. Ã?t tinédzser lány történetét meséli el, akik a szigorú szülÅ?i ház nyomását egyre kevésbé tudják elviselni.

A legkisebb gyermek ezért az öngyilkosságba menekül. EttÅ?l kezdve minden megváltozik a házban, a gyászoló testvérek tesznek egy utolsó kísérletet arra, hogy szembeszállva a szigorú anyával (Kathleen Turner) felszabadítsák önmagukat.

Ez alapján még nem kiemelkedÅ? Coppola kamaszdrámája, a plusz amit hozzáad két igen fontos tényezÅ?nek tudható be. Az egyik a kor, amit kiválasztott Az öngyilkos szüzek hátterének.

A 70-es évek a rockzene aranykorának is tekinthetÅ?, Kiss, Bowie, Aerosmith ekkor pörgették csúcsra zenei karrierjük. Ã?zenetük egyszerű, légy szabad, vesd le a társadalom, és a szülök által rád akasztott béklyókat.

Az egész korszakot átjárja valamiféle nihilista életfelfogás. A filmben felcsendülÅ? dalok, mind ezt az életérzést hivatottak kifejezni és kellÅ? emocionális háttérrel minket nézÅ?ket is segít beleképzelni a helyzetükbe.

A zenén kívül nagyon érdekes narrációs megoldás látható. Nem halljuk a lányok belsÅ? gondolatait, helyette a szemben lakó fiúk fantáziái szólalnak meg az események összegzéseként.

Az álmodozó fiúk, az egekig misztifikálják az öt testvért, számukra Å?k nem pusztán lányok, hanem istennÅ?k. A srácok meghitt látomásai gyönyörű képekkel, lassú felvételekkel válnak még szívszorítóbbá.

Az idÅ? múlása, a jövÅ? ígérete mind nem számít ezeknek a fiataloknak, nekik csak a most létezik és a jelen minden egyes cseppjét magukba szívják. A film drámai lezárása nem nyújt magyarázatot a történtekre, de nem is teheti.

Egy életérzést nem lehet szavakba foglalni, maximum megmutatni, Sofia Coppola ezt teszi, úgy ahogy azt csak egy nÅ? tudja.